A koronavírus-járvány egyre több pedagógust érint, ami miatt sok intézményben kellett elrendelni tanítási szünetet. A kormány se védelmet, sem pedig támogatást nem biztosított egészen a legutolsó pillanatig, ennek pedig most megvan az eredménye.
Több bölcsődében, óvodában és iskolában dolgozó ember fertőződött meg koronavírussal, emiatt a megyében sorra zárnak be az intézmények.
A vizslási Bóbita, a salgótarjáni Jó Pásztor, a Beszterce-lakótelepi Gyermekkert, valamint a balassagyarmati Központi Óvoda után a salgótarjáni Százszorszép Bölcsőde dolgozói között is találtak több fertőzöttet.
A pozitívan tesztelt munkatársakat mindenhol azonnal hazaküldték, de a biztonság kedvéért sok helyen hosszabb-rövidebb ideig szünetet tartanak a gyerekeknek.
A kormány szigorításai megint lehettek volna alaposabbak. Már 3 pedagógus hunyt el a koronavírus miatt, és minden nap egyre több fertőzöttről van szó országszerte. A gyermekek és diákoknak sem tesz jót ez, ahogyan a magyarországi általános tanárhiánynak sem.