Utánanéztünk: Lázár János tényleg otthagyná Orbánt és a Fideszt?

Utánanéztünk: Lázár János tényleg otthagyná Orbánt és a Fideszt?

Egyre többször kritizálja illiberális pártját a valójában valószínűleg liberális érzelmű egykori első miniszter. Lehet, hogy új pártot tervez alapítani? Vagy átvenné a hatalmat? 

Előre ki kell ábrándítanunk mindenkit: nincsen tuti belső infónk. Nem állítjuk biztosra, hogy Lázár lelép abból a pártból, amelynek az élén az őt előbb magasra emelő, majd onnan letaszító Orbán áll. Ugyanakkor nem tudunk szó nélkül elmenni amellett, hogy egyre többször kacsint ki a fideszes papagájkommandóból.

Kezdjük azzal, hogy Lázár eredeti értékrendje minden luxusbotránya és arisztokrata allűrje ellenére alapvetően liberális. Meglepően hangzik?

Pedig egy 2010-es nagyinterjúban ilyeneket mondott a riporternek:

Kell az ideológia, és kellenek a liberális értékek is. Itt van például az integráció ügye az oktatásban. (…) Iskoláinkban olyan osztályokat kell létrehozni, melyekben mindenféle gyerek tanul. Megengedhetetlenek az elitista osztályok. (…) a szegregáció és az elitista iskola elfogadásával csak azt a budai keresztény középosztályt lehet kiszolgálni, aki fintorog, ha a gyereke egy szegény családból származó padtársat kap. (…) nézetem szerint az oktatáspolitikánknak a nehéz helyzetben lévő, szegény sorsú, tehetséges gyerekeket kell támogatnia. (…) Közpénzből közoktatás van, egyenlő esélyekkel. Akinek ez nem tetszik, fizesse meg a magánoktatást. (...) Adatokkal tudom bizonyítani, hogy a hátrányos helyzetű gyerekeket felvállaló osztályokban nem romlik a tanulmányi eredmény, és nem romlik a közösség. Aki mást állít, hazudik.

Hát ez már akkor is erősen szembement a Fidesz gyakorlatával, amelyet az oktatásban akkor épp az egyáltalán nem szépemlékezetű Hoffman Rózsa képviselt, meg a szegregáció mellett nyíltan kiálló Balogh Zoltán.

De azóta már nagyot változott ő is, mind minden fideszes – mondhatják erre sokan. De biztos ez?

Alig több, mint egy hete, hogy Lázár János javaslatára  a makói hivatalos városi ünnepségen két, korábban MSZP színekben ellene induló makói munkáját is elismerték az államalapítás ünnepén. Még ők is meglepődtek, hogy jelölték őket. Az egykori miniszter beszédet is mondott, amelyben olyan mondatok hangzottak el, amilyenek más fideszesnek eszébe se jutnának:

Nem tehetünk különbséget jobb- és baloldaliak között. Azért felesleges a különbségtétel, mert nincs sok értékteremtő ember az országban.

Botrányos gondolatok ezek abban a NER-ben, amelyben a nemzet részeként csak a hithű fideszeseket ismerik el.

Másik fontos jel, hogy egyre szaporodnak az olyan megszólalásai, amelyekben a pártját kritizálja.

Volt ilyen már miniszter korában is. Emlékezetes például, amikor egy parlamenti bizottsági ülésen arról beszélt, hogy fideszes kormányok alatt a fideszes menedzsment lopja szét az állami mezőgazdaság cégeket.

Nem sokkal később, egy másik meghallgatáson durván nekiment Farkas Flóriánnak. Farkas akkoriban bukott le azzal, hogy gyakorlatilag teljesen felélte a romák felzárkóztatására szánt állami pénzeket. Még nyomozás is indult ellene emiatt.

Aki ilyen hibát követ el, annak a karrierje megy a lecsóba.

- mondta neki ott szemtől-szembe Lázár. Persze Farkas minden bizonyíték ellenére azóta is szabadon van, hisz üzembiztosan szállítja a szavazatokat Orbánnak, de a jelek szerint ez nem Lázáron múlott. Úgy látszik van, ami az ő – üzleti téren nem túl acélos – erkölcsének is sok volt.

Valószínűleg ekkor felülről a fejére koppintottak ezért (és csak egyvalaki volt felette), mert a további kritikáit egy jó ideig magában tartotta. Másra koncentrált. Ekkoriban zajlott a harc közte és Rogán között az Orbán legfőbb kegyeltje és esetleges utódja címért. Amit végül 2018-ban Rogán nyert meg.

Inkább az agyközpontját szeretném átalakítani a kormányzásnak, amit Miniszterelnökségnek neveznek. Itt más típusú vezetést szeretnék

– mondta Orbán az új kormánya megalakítása előtt, és ezzel elengedte Lázár János kezét. Valószínűleg Hódmezővásárhely 2018 eleji elvesztése, Márki-Zay Péter meglepetés-győzelme is az indokok között volt, hisz a körzet képviselőjeként és volt polgármesterként az ő felelőssége volt a kampány.

A kormányon kívül is van élet

- válaszolta erre Lázár, és innentől egyre jobban távolodott a központtól.

Persze kapott kisebb megbízatásokat, legutóbb pl. a Tenisz Szövetség elnöke lett, hogy eltakarítsa a mocskot képviselőtársa, Szűcs Lajos után.

De hát egy olyan emberről beszélünk, aki nem oly rég még az ország második embere volt, leendő miniszterelnöki ambíciókkal! Mennyire felelhetnek meg az egójának ezek a csip-csup feladatok?

És innentől kezdve sorra érkeztek a burkoltan, vagy akár nyíltan is Fideszt kritizáló megszólalások.

2019. november 28.

Egy 80 ezer forintból élő özvegy nyugdíjas asszonyt, aki 70 éves és már beteg is, nem vigasztal az, hogy egyébként Makón fürdő és szálloda épül. Makó jól teljesít, Magyarország jól teljesít, de nem mindenkinek egyformán jól teljesít.
általában azt tapasztalhatjuk, hogy aki hatalomhoz jut, az még több hatalmat szeretne a hatalom segítségével.

2019. december 18.

Ki kell mondani, hogy a Fidesz elvesztette az önkormányzati választásokat, változásra van szükség a pártban és annak kommunikációjában is.

2020. január 5.

Ha a Fidesz visszatér arra az útra, hogy a valósággal foglalkozik, akkor képes lesz visszanyerni a szavazói támogatását, sőt, mások bizalmát is hozzáteheti ehhez. Amennyiben viszont nem fordulunk vissza az emberek hétköznapi problémái felé, akkor nagyon kockázatos két és fél éves választási felkészülés áll előttünk.

Egy februári rádióinterjúban a gyöngyöspatai ügy kapcsán mondott olyanokat, amelyek teljesen szembementek a kormány akkori, aljasan uszító megszólalásaival:

A Fidesz vezetői jobban járnának, ha szembesülnének a problémákkal, például, hogy a jogerős bírói ítélet végrehajtásánál húzódhat a jogállamiság határa (...) az országnak komoly tartaléka van a magyarországi cigányságban, már ami a munkaerőpiacot illeti. Még a jelenleginél is többet kellene foglalkozni ezeknek az embereknek a felzárkóztatásával, az viszont komoly szakmai vita, hogy egy gyereknek a szegregált vagy deszegregált iskola jobb-e, én magam a deszegregáció pártján állok.

Hát itt bizony ugyanazok a 10 évvel korábbi liberális gondolatok köszönnek vissza, amelyekkel a cikket kezdtük.

Jelzésértékű volt az is, hogy bár meghívták, de mégsem ment el Orbán évértékelő beszédére, helyette inkább egy kézilabda mérkőzésen vett részt Szegeden.

A legfrissebb olyan nyilatkozata, amelyben finoman beszólogat Orbánnak, nincs egy hónapos. A Tenisz Szövetség frissen megválasztott elnökeként adott interjút a Népszavának:

- Magyarországon van ötezer igazolt teniszező és százezer hobbijátékos. Az MTSZ-nek az utóbbiak érdekeit kell képviselni, számukra kell megteremteni az infrastrukturális hátteret. Nem vagyok a nagy presztízsberuházások híve.

- Ezzel a véleményével szembemegy a stadionokat, csarnokokat álmodó és építő kormánystratégiával.

- A véleményemet bárkivel szemben vállalom
Figyelembe véve azt, hogy valószínűleg semmit se adott le a miniszterelnöki ambícióiból, és hogy dolgozik benne a sértettség is, mennyire számít merész feltételezésnek az, hogy ezek az egyre sűrűbb kiszólások arra szolgálnak, hogy magát építse velük a Fidesz utáni életre?

Nem mi vagyunk az elsők, akiknek ez megfordul a fejében. Az Index már az ex-miniszter 2018-as vagyonbevallásakor is elmerengett ezen:

Azt nem gondolnánk, hogy Lázár kezd átnyergelni az üzleti élet felé. Róla régóta az hírlik, hogy jelenlegi háttérbe húzódása ellenére még komoly politikai ambíciói vannak. Sokan tekintenek úgy rá, mint aki az operatív miniszterelnökség után akár egy fontosabb poszton is kipróbálná magát, és ilyen vélhetően már csak egy van: a kormányfői pozíció. (…) az sem kizárt, hogy az érdemi jövedelem felmutatása is ilyen célt szolgál, már jó előre javítja a politikusi pedigrét, hiszen a több generáció óta ismert osztrák iparmágnások amolyan hitelességi pecsétet, legitimációt jelenthetnek, a hozzájuk fűződő kapcsolat pedig belépőként szolgálhat egy nyugati elitkörbe.
Korábban a nagy visszatérését bizonyára a Fideszen belül képzelte el. De elképzelhető -e, hogy most, amikor Orbán és pártja már teljesen kihúzódott szélsőjobbra, Lázár az élére állna egy új, mérsékelt jobboldali pártnak? Egy olyannak, amely otthona lehetne a demokráciát el nem vető, kiábrándult fideszeseknek?

Igény mindenképp volna ilyen alakulatra, hisz a Fidesz legelsőként a saját oldalán végzett pusztítást. A közvetlen konkurenciáját szalámizta le először, hogy egyeduralkodó lehessen a jobboldalon. De hogy lesz -e ilyen párt, és azt Lázár János hozza-e össze, arra jelenleg csak ő tudna választ adni.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.09.30

Százmilliókat fizetett a Szijjártó-minisztérium. A semmiért! De miért?

Koronavírusteszteket akartak venni, de végül nem vették meg őket a szóban forgó cégtől. Fizetni azért fizettek, mint a katonatiszt.

  • 2020.09.30

Számolatlanul öntik a közpénzt Rogánék a New Land Media nevű fideszes cégbe

Balásy Gyula fideszes vállalkozó cégének forgalma tavaly 70,3 milliárd forintra nőtt, ami 18 milliárddal több mint 2018-ban. A tulajdonos 4 milliárd forintos osztalékot vesz ki a vállalatból.

  • 2020.09.30

Orbán durcizik, mert vesztésre áll

Ha a miniszterelnök durcásan leveleket írogat a tárgyalások helyett, az hatalmas hiba és óriási felelőtlenségre vall.