Rettegj Orbán: minden választókerületben 1 jelölt indul a Fidesz ellen!

Rettegj Orbán: minden választókerületben 1 jelölt indul a Fidesz ellen!

Itt a bejelentés végre, amire már régóta vár Magyarország: minden egyes választókerületben csak egy demokratikus jelöltet állítanak a Fideszével szemben! Megnyílt az út Orbán Viktor legyőzéséhez!

Az év eddigi legfontosabb bejelentését tették a demokrata pártelnökök, amikor közölték: a DK, a Jobbik, az LMP, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd elnökei kinyilvánították azon szándékukat, hogy mind a 106 egyéni választókerületben egy jelöltet állítanak a hatalom jelöltjével szemben.

Megszületett a köztársaságpárti összefogás! Végre itt a valós esély a Fidesz 2022-es leváltására! Orbán Viktor nem sokáig pöffeszkedhet már a Karmelitában!

A pártok vezetői megállapodtak, hogy "az ország érdekében közös programot alkotnak, és az egyéni képviselőjelöltek kiválasztásánál a tárgyalásos út mellett az előválasztás intézményét is legitim eszköznek tekintik".

Vagyis a demokrata erők a győzelem után is együtt akarnak működni, vagyis a közösen elfogadott program és elvek alapján együtt kívánnak kormányozni Magyarország érdekében!

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.09.27

A Fidesz járványkezelése megbukott: hamarosan kinyithatják a mobil járványkórházat

Ebből is látszik, mennyire dilettáns a Fidesz védekezése.

  • 2020.09.27

Bánki Erik (Fidesz) személyesen irányíthatta a választási csalást Mohácson

Lapunk birtokába került egy felvétel, amin látszik, hogy a fideszes Bánki Erik személyesen intézkedik a mohácsi időközi polgármester választás helyszínén, ahol információink szerint két nap alatt a második választási csalást követi el a Fidesz.

  • 2020.09.27

Fotók: bekamerázták a luxusvillát, ahol Rogán él

Profi biztonsági kamerákat szereltek fel a második kerületi luxusvilla bejáratához, ahol Rogán Antal propagandaminiszter lakik. A forgatható kamerák az utcát is figyelni tudják.