Párbeszéd: Orbán Viktor fejezze be a politikai bosszúhadjáratot!

Párbeszéd: Orbán Viktor fejezze be a politikai bosszúhadjáratot!

A Párbeszéd önkormányzati vezetői arra szólították fel szerdán Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy fejezze be a "politikai bosszúhadjáratot".

V. Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere online sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a Párbeszéd önkormányzati politikusai az utóbbi hónapokban a szokásos feladataik ellátása mellett a koronavírus-járvány elleni védekezést is szervezték.

Eközben hetente érkeztek arról hírek, hogy a kormány a járványra hivatkozva milyen forrásokat von el az önkormányzatoktól - tette hozzá.

A politikus kijelentette, a kabinet most "leveri" a tavalyi helyhatósági választás eredményét azokon, akik az ellenzékre szavaztak. A kedden beterjesztett 2021-es büdzsé önkormányzatokra vonatkozó fejezete a "bosszú költségvetése" - értékelt, közölve: a kabinet 3200 önkormányzattól 87 milliárd forint gépjárműadót von el, miközben a budai Várban 97 milliárd forintot költ két "csicsás épületre".

Szabó Zsolt, Dunaújváros alpolgármestere azt mondta, hogy Orbán Viktor "kicsinyes bosszút" akar állni azokon, akik nem a Fideszt támogatták az őszi önkormányzati választásokon. Hangsúlyozta, hogy Dunaújvárosnak jövőre az iparűzési adóból az idei összeg dupláját, mintegy 2,6 milliárd forintot kell szolidaritás címén befizetnie, és a gépjárműadóval sem számolhatnak.

Hozzátette: a kormányfő már nemcsak a fejlődés lehetőségét akarja elvenni az ellenzéki vezetésű városoktól, hanem az a célja, hogy működésképtelenné tegye azokat az önkormányzatokat, amelyeket nem a Fidesz irányít.

A sajtótájékoztatón jelen voltak a Párbeszéd budapesti kerületi alpolgármesterei, Barabás Richárd, Béres András, Erőss Gábor, Kovács Márton, Szabó Rebeka, Szücs Balázs, Temesvári Szilvia, Petrovai László és Varga Attila.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.07.13

Szeptemberben jöhet a második járványhullám

Merkely Béla szerint a vírusveszély ősz elejére megint megnövekedhet, ezért fontos, hogy az felkészülve érjen minket a koronavírus újabb hulláma.

  • 2020.07.13

Szijjártó védi a pedofil fideszes Kaleta titkait

Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke leleplezte Szijjártó Péter külügyminisztert.

  • 2020.07.13

Drágul az élet: tovább nyomorgatja a Fidesz a nyugdíjasokat

A stadionokra és a sporttámogatására repülnek a tízmilliárdok, közben a nyugdíjasok lassan éheznek, mert az élelmiszerek ára jelentősen nőtt, a nyugdíjak értéke viszont semmit!