MSZP: a jövő nem kizárólag a digitális oktatásé

MSZP: a jövő nem kizárólag a digitális oktatásé

Nem tartja olyan sikertörténetnek a digitális oktatást az iskolákban Kunhalmi Ágnes, mint ahogy azt a kormány beállítja. Az MSZP választmányi elnöke közölte: ennek az oktatási formának a hagyományos, személyes kapcsolatokon alapuló oktatást kell kiegészítenie.

Kunhalmi Ágnes online sajtótájékoztatóján elmondta: váratlanul és felkészületlenül érte az iskolákat március 13-án a digitális munkarend bejelentése, mert az elmúlt években az oktatási kormányzat nagyon sokat mulasztott a digitális oktatás területén.

Az MSZP becslése szerint a pedagógusoknak mindössze 30 százaléka tudott jól megfelelni a digitális oktatás követelményeinek, 30 százalékuk nehezen vette az akadályokat, 30 százalékuk pedig nem nagyon tudott mit kezdeni a helyzettel.

A szocialista politikus úgy látja, a jövő nem kizárólagosan a digitális oktatásé, az kiegészítője kell, hogy legyen a hagyományos, személyes kapcsolaton alapuló oktatásnak, ehhez pedig meg kell teremteni a feltételeket.

Az MSZP politikusa elmodta: az elmúlt években Czunyiné Bertalan Judit és Deutsch Tamás is felelőse volt a digitális oktatásnak, a digitális tartalomfejlesztésnek a kormányban. A koronavírus-járvány miatti digitális munkarend pedig megmutatta, hogy a digitális oktatási stratégia megbukott - tette hozzá Kunhalmi Ágnes.

Jelezte, írásbeli kérdéssel fordul az oktatásért is felelős Kásler Miklóshoz, az emberi erőforrások miniszteréhez a többi között azt tudakolva tőle: milyen az iskolák hozzáférése a szélessávú internethez. Hogyan csökkentették az eszközhiányt? Hol vannak a digitális tankönyvek? Hol van az egységes digitális módszertan? - sorolta kérdéseit.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.07.13

Szeptemberben jöhet a második járványhullám

Merkely Béla szerint a vírusveszély ősz elejére megint megnövekedhet, ezért fontos, hogy az felkészülve érjen minket a koronavírus újabb hulláma.

  • 2020.07.13

Szijjártó védi a pedofil fideszes Kaleta titkait

Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke leleplezte Szijjártó Péter külügyminisztert.

  • 2020.07.13

Drágul az élet: tovább nyomorgatja a Fidesz a nyugdíjasokat

A stadionokra és a sporttámogatására repülnek a tízmilliárdok, közben a nyugdíjasok lassan éheznek, mert az élelmiszerek ára jelentősen nőtt, a nyugdíjak értéke viszont semmit!