Agyrém: Orbán szerint a civiltörvényt is Soros miatt kaszálták el

Agyrém: Orbán szerint a civiltörvényt is Soros miatt kaszálták el

Csavaros észjárású miniszterelnökünk nem akar összeesküvést látni mindenhol, mégis sikerül. Szerinte Soros nagyjából egyenlő az Európai Bírósággal. A vámpírkormány bírálói csakis ellenségek lehetnek.

A luxemburgi testület kimondta, hogy a 2017-es civiltörvény teljesen ellentétes az uniós jogokkal. A döntés kapcsán Nagy Katalin készített rádióinterjút Orbánnal. Viktor felcsúti király nem vette jó néven a pofont, önjelölt diktátorként rögtön támadásba lendült, szerinte:

Egy erős kifejezést fogok használni, van egy liberális imperializmus Nyugat-Európából – az amerikai demokraták, az amerikai baloldal is részt vesz ebben - akik megpróbálják a világlátásukat, értékválasztásukat, a családról, migrációról, a munkanélküliségről vallott nézeteiket ráerőltetni olyan országokra, amelyek másképp gondolkodnak minderről.

Vagyis nem a vámpírkormány jogsértő törvényében van a hiba, hanem a csúnya Soros hátulról megtorpedózta Magyarország önállóságát. Mert Soros Györgynek jobb dolga sincs, minthogy civil szervezetek támogatásával befolyást gyakoroljon az országra.

A kedélyeskedő miniszterelnök tovább csűrte-csavarta az igazságot, szerinte nem a törvénnyel volt problémája Luxemburgnak, hanem a túlzott szabályozással.

Aki a politikai életben részt vesz, az emberek gondolkodását befolyásolni akarja, nyíltan azt akarja, hogy bizonyos kérdésekben az emberek állást foglaljanak, bizonyos célokat a politika világában közösen valósítsanak meg, azokra a szervezetekre egyforma erejű átláthatósági szabályoknak kell vonatkozni – mondta.
Tehát bármilyen politikai tevékenységet végző szervezet, legyen az parlamenti párt vagy civil kezdeményezés, elszámolással tartozik a vámpírkormánynak. És Soros ügynöke is!

Érdekes, hogy miniszterelnökünk mennyire elkötelezetten dolgozik az átláthatóságért – mindaddig, amíg külföldi tőkéről van szó. Ezek szerint az országba egy forint sem kerülhet be úgy, hogy Orbán ne tudna a céljáról. A demokratikus országok egyikében sem működik ilyen szintű kontroll – a diktatórikus vezetésűekben viszont igen.

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.07.03

Baromságok, akiket Orbán ma reggel mondott

Orbán Viktor péntek reggeli prédikációit heteken át nélkülöznünk kellett. Most aztán ömlesztve kaptuk a hülyeségeket. Szerinte a magyar ember tengerre vágyik, a migránsok terjesztik a koronavírust, a nyugat pedig egyre hanyatlik.

  • 2020.07.03

Rabszolgák leszünk: heti 7 nap munka, havi 1 szabadnap

A vészhelyzet lejárta után is marad a rabszolgatörvény, továbbfejlesztett verzióban. A Fidesz látástól jövő Mikulásig dolgoztatná a magyarokat.

  • 2020.07.03

Újabb 7 milliárdot költ a Fidesz stadionépítésre, tovább sarcolják az önkormányzatokat

191 milliárdot tapsol el a kormány különböző beruházásokra. Sem a munkanélküliek, de az önkormányzatok sem kapnak semmit.