136 millió forint: Kövér hivatala méregdrága szőnyegekre szórja a pénzt

136 millió forint: Kövér hivatala méregdrága szőnyegekre szórja a pénzt

Kövér kiérdemelte a luxusházmester címet: Szijjártó luxusminiszter után ő is nagyon komoly összegeket költ urizálásra. 8 szőnyeget vesz a Parlamentbe 136 millióért.

Az MFOR vette észre az igencsak érdekes közbeszerzést, ami igencsak túlárazottnak tűnik, hiszen:
  • ezzel az egy munkával a cég az egész éves bevételét bebiztosítja magának, sőt még annál is nagyobb összeghez jut
  • 2019-es beszámolója szerint valamivel több mint 80 millió forint folyt a cég kasszájába, 2018-ben 125 millió
A cég korábbi munkáihoz képest is magas az ár, hiszen:
  • 7 éve a hivatal 5 darab, negyedakkora alapterületű szőnyeget vásárolt ugyanettől a cégtől, akkor nettó 12,2 millió forintért
  • 2 éve pedig a Magyar Nemzeti Bank Pallas Athéné Alapítványok rendeltek csaknem ugyanennyit, nettó 16,8 millióért.
Vagyis a korábbi munkákhoz képest több, mint duplája a mostani ár!

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.09.26

Összeomlás szélén az egészségügy: emberhiány miatt maradnak el műtétek az Uzsoki kórházban

Az Uzsoki Utcai Kórház intenzív osztályára átcsoportosításokkal kell összekaparni az embereket, mert a szakképzett ápolók közel felét a járvány miatt a kormány parancsára máshová vezényelték át. 

  • 2020.09.25

Stadionügyi miniszteri biztost ültetnek a fociakadémiák nyakára

Orbán kitalálta, Kásler pedig kinevezte a kifejezetten a sportakadémiákra szakosodott miniszteri biztost. Az oka is megvan, hogy miért.

  • 2020.09.25

Szavazzon: tök ciki, amit Szijjártó művel, de vajon szándékos is?

Azt eddig is tudtuk, hogy a külügyminiszter szereti a luxusjachtozást és szívesen száll rendőrségi helikopterre is. Most a Continental új gumitesztpályáján repesztett egy átalakított luxusterepjáróval.